Útkövetés

Címlap Programjaink Megvalósult programok NEA-KK-14-SZ-0530 projekt beszámoló

Támogatóink

 


NEA-KK-14-SZ-0530 projekt beszámoló PDF Nyomtatás E-mail

A Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány elsődleges célja, hogy segítse az amatőr művészeti csoportokat. Ennek érdekében az évek során több pályázaton is részt vettünk. 2014-ben a Nemzeti Együttműködési Alaphoz nyújtottunk be sikeres pályázatot. Az ő támogatásukkal több program, illetve rendezvény megvalósulását segítettük.

Egyik ilyen nagyszabású rendezvény volt a Szigeti Veszedelem című összművészeti bemutató tavaly májusban a diákvárosok találkozóján, a másik pedig az októberben megvalósult Táncmaraton, melyen közel 500 táncos vett részt 25 órában az óraátállítás idején.

Szeptemberben kiadtuk a legújabb Civil Katalógust, amelyben 75 szervezet élt a megjelenés lehetőségével, ez honlapunkon is megtekinthető (Rólunk-Kiadványaink-Civil Katalógus 2014 menüpont alatt).

Januárban a kultúra napján hagyomány szerint alapítványunk elnöke átadta a Pro Cultura díjat, melyet olyan magánszemélyek, illetve csoportok kaphatnak, akik sokat tettek/tesznek Pápa kulturális fejlődéséért.

Alapítványunkat régóta szoros partnerség fűzi a Civilszerviz Egyesülethez, így gyakran segítjük egymás munkáját. Részt vettünk az egyesület által szervezett Civil Majális megvalósításában, valamint közösen szerveztük az idén februárban megrendezésre került „Miénk a Ház” kiállítást és szakmai napot is.

2006 óta segítjük a civileket több területen, és bár az alapítvány munkája egyre inkább a kulturális csoportok támogatására fókuszál, az elmúlt néhány hónapban több tájékoztatót is szerveztünk (mint például a civileket érintő új ptk-val kapcsolatban, vagy az SZJA 1%, pénzügyi és bevallásokkal kapcsolatos teendők témakörben, illetve pályázatokhoz nyújtunk segítséget).

Ezeket részben régi partnerünkkel, a Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület munkatársaival közösen tartottuk, illetve a Civilszerviz Egyesülettel.

 
p1000868.jpg